Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eszenyi Enikő

2008.10.26

Élete

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben született. 1974 és 1979 között az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma Debreceni Egyetem) gyakorlógimnáziumába járt, majd ennek befejezése után felvételt nyert a Színművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színész szakára. Mesterei voltak: Horvai István és Kapás Dezső.

1983-ban, a főiskola elvégzése után a Vígszínházhoz szerződött, és rövid időn belül a színház egyik legjelentősebb művészévé nőtte ki magát.

Rendez és főszerepeket játszik Budapesten több színházban, de rendezéseivel letette névjegyét külföldön is, többek között az Egyesült Államokban, Csehországban és Szlovákiában is.

Munkáját 2001-ben Kossuth-díjjal jutalmazták.

Munkássága

Színpadi szerepei

  • Shakespeare: Szentivánéji álom (Tündér)
  • Szép Ernő: Május (a Lány)
  • Beckett: Az utolsó tekercs (Nő)
  • Csurka: Ki lesz a bálanya? (A lány)
  • Jellicoe: A csábítás trükkje (Nancy) (Zalaegerszeg)
  • Mrożek: Tangó (Ala)
  • Kern AndrásSándor Pál: Ragyogj, ragyogj, csillagom! (Kriszja)
  • Vörösmarty: Csongor és Tünde (Tünde) (Eger)
  • Hampton: Veszedelmes viszonyok (Tourvelné)
  • Ionesco: A különóra (A tanítvány)
  • Ionesco: A kopasz énekesnő (Mary)
  • Gyurkovics: Fekvőtámasz (Ibi)
  • Levin: Veronica szobája (Lány)
  • Csurka: Vizsgák és fegyelmik (Szenci Éva)
  • Kornis: Kozma (Csilla)
  • Kornis: Körmagyar (fiatalasszony)
  • Gorkij: Éjjeli menedékhely (Nasztya)
  • Dolly Roll–Böhm György: Egy tenyér, ha csattan (Janet Shirley) (Rock Színház)
  • Vargas Llosa: Pantaleón és a hölgyvendégek (Brazilka hölgyvendég)
  • Niccodemi: Hajnalban, délben, este (Anna)
  • Ibsen: A nép ellensége (Petra)
  • BrechtWeill: Koldusopera (Lucy)
  • Eisemann–Zágon: Fekete Péter (Claire)
  • Feydeau: Balek (szobalány)
  • Shakespeare: III. Richárd (Lady Anna)
  • Shakespeare: Ahogy tetszik (Rosalinda)
  • Shakespeare: Macbeth (Lady Macbeth)
  • Shakespeare: Ahogy tetszik (Rosalinda) (Miskolc)
  • Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok (Viola)
  • Molnár: Játék a kastélyban (Annie)
  • Molnár: Liliom (Juli)
  • Osborne: Dühöngő ifjúság (Alison)
  • Turgenyev: Egy hónap falun (Natalja)
  • Békés Pál: Össztánc
  • Shaw: Szent Johanna (Johanna)
  • Szomory: Hermelin (Tóth Hermin)
  • Gurney: Sylvia (Sylvia)
  • Szigligeti: Liliomfi (Mariska)
  • Anjuil: Colombe (Colombe)
  • Tennessee Williams: A vágy villamosa (Blanche)
  • Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn (Margaret)
  • Henrik Ibsen: Nóra a babaházban (Nóra)
  • Shakespeare: Antonius és Kleopátra (Kleopátra)
  • Eisemann–Békeffi–Éri Halász: Egy csók és más semmi (Annie)
  • Dodo Gombár: Ég és nő között (A nő)
  • Schiller: Stuárt Mária (Stuárt Mária)
  • Lope de Vega: A kertész Kutyája (Diana, Belflor grófnője)
  • Csehov: Cseresznyéskert (Ranyevszkaja, Ljubov Andrejevna, földbirtokosnő)

Önálló produkciói

Filmszerepei

  • Cha-cha-cha (1981)
  • Hatásvadászok (1982)
  • Boszorkányszombat (1983)
  • Az élet muzsikája (Kálmán Imréről) (1984)
  • Angyali üdvözlet (1984)
  • Megfelelő ember kényes feladatra
  • Eldorádó (1988)
  • Hanussen (1988)
  • Tanmesék a szexről (1988)
  • Eszterkönyv (1989)
  • Hecc (1989)
  • Legényanya (1989)
  • Orfeusz
  • Csapd le csacsi! (1990)
  • A skorpió megeszi az ikreket reggelire (1991)
  • Halálutak és angyalok (1991)
  • Sztracsatella (1995)
  • Szappanbuborékok (1995)
  • Csajok (1995)
  • Szeressük egymást gyerekek! (1996)
  • Ég a város, ég a ház is (1995)
  • Papsajt (2001)
  • Torzók (2001)
  • Kontroll (2003)
  • Alterego (2007)
  • Overnight (2007)

Rendezései

  • Büchner: Leonce és Léna (Budapesti Kamaraszínház)
  • Bernstein: West Side Story (Budapest, Vígszínház)
  • Kleist: A heilbronni Katica avagy a tűzpróba (Budapest, Vígszínház)
  • Brecht: Baal (Budapest, Vígszínház)
  • Labiche: Olasz szalmakalap (Budapest, Vígszínház)
  • Brecht: Kispolgárnász (Pesti Színház)
  • Shakespeare: Sok hűhó semmiért (Vígszínház)
  • Shakespeare: Antonius és Kleopátra (Vígszínház)
  • Grumberg: Varrónők (Pesti Színház)
  • Ábrahám Pál: Bál a Savoyban (Budapesti Operettszínház)
  • Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Vígszínház)
  • Osztrovszkij: Négy lába van a lónak, mégis megbotlik (Pesti Színház)

Külföldi rendezései

  • Shakespeare: Sok hűhó semmiért (Cseh Nemzeti Színház)
  • Shakespeare: Ahogy tetszik (Szlovák Nemzeti Színház)
  • Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Cseh Nemzeti Színház)
  • Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok ( Cseh Nemzeti Színház)
  • Shakespeare: Antonius és Kleopátra (Szlovák Nemzeti Színház)
  • Örkény István: Tóték (Prága, Bez Zabradli)
  • Brecht: Egy fő az egy fő (Washington, Arena Stage)
  • Lope de Vega: A kertész kutyája (Cseh Nemzeti Színház)

Lemezei

Könyve

  • Igyime Prága

Díjai

  • Ruttkai Éva-díj 1989
  • Jászai Mari-díj 1989
  • Színikritikusok díja 1989, 1990, 1991,1993, 2000
  • Ajtay Andor-díj 1989, 1990, 1992, 2001
  • A legjobb epizódalakítás díja 1990
  • TV-kritikusok díja Színházi Találkozó legjobb női epizódalakítás díja 1990
  • Színházi Találkozó legjobb rendezés díja 1991, 1995
  • Erzsébet-díj 1993
  • TV-nívódíj 1993
  • Hekuba-díj 1994
  • Érdemes művész 1996
  • Filmszemle legjobb női alakítás díja 1996
  • Legjobb rendezés díja (Nyitrai Fesztivál) 1996
  • Súgó Csiga-díj 2001, 2004
  • Hevesi Sándor-díj 2001
  • Kossuth-díj 2001
  • Legjobb színészi alakítás díja (Szarajevói Nemzetközi Színházi Fesztivál) 2004
  • Colombina-díj a legjobb női alakításért (Vidor Fesztivál) 2004
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 2007