Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Varga Ferenc

2008.10.26

"Édesanyám unszolására lettem fogtechnikus. Tehát lényegében véletlenül kerültem ide, aztán megszerettem, és maradtam. Két fontos dolog van: az egyik a zenekar, a másik család, akiért dolgozik az ember. A zenekarral játszunk kéket, zöldet, feketét, tehát jazz-t, blues-t, funky-t, rockot, és természetesen saját dalokat is, amelyeket nagyon-nagyon szeretünk. Illetve lassacskán azokban a klubokban, ahol ezeket a dalokat játsszuk rendszeresen, már azért velünk éneklik. Az ember legnagyobb vágya, hogy kiálljon egy színpadra, és egy hatalmas közönség tapsoljon neki. Legalábbis, akik olyan exhibicionisták, mint mi vagyunk, illetve én vagyok. Ez egy nagyon komoly dolog, így nem lehet elhülyéskedni. Természetesen vannak jó pillanatok, de igazából ez egy kőkemény munka."