Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bella Levente

2008.10.26

 

Bella Levente 1976.08.02

Horoszkóp:

Szereti a szépséget, a csillogást, az elegáns dolgokat, amelye

ket élete során mind-mind magáénak tudhat majd, de ugyanakkor elég nagylelkű ahhoz, hogy minden szerettének jusson abból a sok jóból, ami őt körülveszi. Határozott, erős, kitartó egyéniség aki szeret a középpontban állni. Ez az időszak tökéletesen alkalmas minden közdelemmel, új tervekkel, más minden közdelemmel, új tervekkel utazással kapcsolatos tevékenységre. Különösen két kedvenc évszaka a tavasz és a nyár kényezteti el, amikor úgy érzi, hogy épp olyan biztos kezekkel irányítja az életét, mint ahogyan azt szeretné.

Levente kiesik…

Bella Levente az Aerosmith: Miss A Thing dallal lépett a közönség elé. A dalt így értékelte: "Ez a dal nem a klasszikus értelemben vett filmzene, hanem igazából már a filmipar egyik terméke. Alapvetően nem rajongok a hollywoodi filmekért, de a célját abból a szempontból elérte, hogy végignéztem. Ez a zene együtt él a filmmel."
Bakács Tibor:
Hihetetlen! Akkora előítélettel ültem itt, de nem volt mit tenni, félelmetes erővel jöttél.
Presser Gábor: A nézők azt fogják hinni, a zsűri megőrült, de már harmadszor vagyok elájulva. Te sem voltál még soha ilyen jó, akkorát énekeltél, hogy kész.
Soma:
Egyszer csak odaraktad a kakaót, és az is kiderült, hogy kezd kirajzolódni, milyen srác is vagy te. Nagyon megbízható fiú lehetsz, nagyon nagy erő van benned, és nagyon boldog lehet, aki melletted, van, mert nagyon tudsz szeretni.
Pély Barna: Szerintem is most énekeltél a legjobban, azért, mert végre hagytál egy kis teret, hogy ne csak egy színben énekelj. Szóval megvillantottál új színeket a hangodból é
s nagyon fontos, hogy ezt az irányt kövesd. Lúdbőr.
Pierrot: Számomra nem az állandó stabil, magas színvonalat jelented. Időnként intonációs problémák miatt kapaszkodom a székbe, de aztán jönnek olyan jó pillanatok, amiért kár lett volna kihagyni. Köszönöm.

 

"Jobban szeretem, ha egy zenekar együtt van, és egy zenekarban játszom. Akkor érzem magam igazán biztonságban. Nem hinném, hogy bármikor abba tudnám ezt hagyni. Abszolút szerves része az életemnek. A srácok örülnek, hogy jelentkeztem, talán ők is arra számítanak, hogy ha itt sikerül valamit összehozni, akkor együtt tudunk előrelépni. Hihetetlen jó dolog a karaoke, mert totális baromkodás az egész. Egy ilyen undorítóan exhibicionista ember, mint én, ezt tudja kedvelni. Abszolút színpadi embernek tartom magam, aki a közönségétől függ. Ha a közönség nem indul be, akkor az egész nem ér semmit."

Információszervező a foglalkozása, de volt már karaoke műsorvezető és főiskolai tanársegéd is. Peter Gabriel a zenei példaképe. Türelmetlen, ugyanakkor "talán vicces” is. Legnagyobb csalódása volt, mikor megtudta, hogy a Télapó nem létezik. Az emberi butaság idegesíti a leginkább. Kedvence sportjai a squash és a csocsó. Papucsállatka lenne a legszívesebben, nincs probléma. Lesz egy tetkója: egy basszuskulcs. "Jó szerelmesnek lenni, mert kell valaki, aki nélkül üres lenne az élet” - mondja. Most hiányzik egy társ az életéből. A karrier fertőző betegség.,,