Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Schmidht BArbi

2008.10.26

Barbara 1986. december 17-én látta meg a napvilágot, azaz a Nyilas jegyében született. A családja szüleiből, két nővéréből és öccséből áll. Szeghalmon született Békés megyében, jelenleg azonban Budapesten tanul és ideje nagy részét itt tölti. Természetesen zeneiskolába jár, négy éve tanul zongorázni és öt éve tanul jazzéneket, amely Barbara kedvenc zenei stílusa az r?n?b és a hip-hop mellett. A Megasztár előtt is ért már el sikereket a békési versenyeken, illetve fellépett az EFOTT-on is. A fiúknak rossz hír: másfél éve van barátja, Sanyi. A megasztárosok közük Tóth Veronikával, Mujahid Zolival és Dér Henivel barátkozott össze a leginkább, bár elmondása szerint mindenkit nagyon megszeretett. Eredetileg barna haja van, barna szeme, 170 cm magas és 61 kg. Álma, hogy eljusson Amerikába, ahol éneket tanulhat illetve együtt zenélhet egy feka jazzbandával vagy, hogy eljusson a tengerhez (ehhez sok szerencsét kívánunk neki :).